A monarchia széthullása és a megemészthetetlen trianoni összeomlás után sokan voltak, akik felismerték, hogy az a társadalmi és politikai berendezkedés, amely Magyarországon meghonosodott beteg, s hogy ebbe belepusztulhat a magyar állam és maga a magyarság is. Sokan sokféle diagnózist állítottak fel s számos orvosságot is ajánlottak a „nemzethalál” elkerülésére. Míg a diagnózisok között több volt a helyes, az orvosságok, amit ajánlottak csaknem halálos méregnek bizonyultak.

A tanácsköztársaság balos ultraradikalizmusa, a fehérterror tobzódása, a tekintélyelvűség bénító eluralkodása, a demokráciában „veszélyeket látó” konzervativizmus szívóssága, a fajvédelem, a „zsidókérdés” elővétele, a „nemzeti szocializmus” kaszáskeresztestől nyilaskeresztesig húzódó íve, a kommunista világforradalmárok ideküldött szekciója: mind-mind méregnek bizonyult s nem orvosságnak. Ehhez járult a területrabló utódállamok követelő nacionalizmusa, a német majd az orosz (szovjet) birodalom brutális beavatkozása, a két vesztes világháború, két bosszúálló békeszerződés.

E körülmények rettenetesen megnehezítették a jobb sorsra érdemes politikusok dolgát a XX. század derekán. Legtöbbjük megmérettetett, s nagyon könnyűnek találtatott. Volt azonban egy szűk csoport, amely immunis maradt mindenféle diktatórikus törekvéssel szemben, fellépett mind a két előjelű szélsőség ellen, állandó küzdelmet folytatott a fennálló társadalmi, politikai rendszer javítása érdekében. Kimutatta a német és a szovjet nagyhatalom valódi céljait, magyarellenes törekvéseit, akkor is, ha azokat „barátságba”, „szövetségbe” csomagolták. Útjában állt e kis csoport a mindenkori győztes nagyhatalmak érdekeinek és hazai kiszolgálóik, az örök muszkavezetők érdekeinek is. Sorsuk így vált szükségszerűen bukássá, így lettek előbb ellenzékiek, majd „ellenségek” az 1935-1944-es időszakban, s a világ nagy fordulása után 1945-1947-ben is. A világ fordult akkorát, hogy előbb baloldali, majd jobboldali szélsőségnek titulálták őket, holott maguk alig változtak.

Bukásuk ellenére a magyar nemzet történetében mégis méltóbb hely jár nekik, mint a diadalmas kiszolgálóknak, akik bár magasabb polcra jutottak de hatalmas károkat okoztak a nemzetnek. A „nemzeti demokraták”, e csoportjának egyik legjelentősebb alakja volt Dr. Sulyok Dezső, az ő politikai pályájával foglalkozik e munka. E politikai pályában meghatározó szerepet játszott Pápa városa, amely – oly sok később a közélet, a tudomány, a művészetek területén hírnevet szerzett diák mellett – az ország jelentős politikusává formálta Sulyok Dezsőt. Itt végezte tanulmányait, itt kezdte meg ügyvédi tevékenységét, ennek a városnak és környékének lett parlamenti képviselője, majd polgármestere. Ide tért haza az országos politika színtereiről, s ide szálltak gondolatai az emigráció hosszú évei alatt is.