A palacsinta hangja – Szabad szövegek cigány gyerekek tollából Biztonságos fizetés

Pár éve történt, hogy egy budai ház alagsorában, ahol hetenként néhány tanár összejárt egy kis beszélgetésre, kezembe került egy színes iskolaújság, a „Palacsinta”, a tiszabői Freinet-műhely újságja. Ám ez a füzetecske távolról sem hasonlított a mindenki által jól ismert iskolaújságokra. Meséket és álmokat olvastam egy távoli faluról, ahol a nagy Mága család lakik a Tisza-folyó partján, mindenki szörnyen szegény, és az évek során csak egyre szegényebb lesz. Ebben az ütött-kopott falucskában tanít a híres-neves, borzas hajú, piros arcú, nagy dumás Imrei István, aki feneketlen táskájából a legkülönfélébb kincseket tudja előhalászni: gitárt, ceruzát, festéket, nyomdagépet, és máris készülhet a Palacsinta. Feri gitározik, Túró Zoli énekel, Edi írja, Emi rajzolja, és ha minden összeállt, az osztály nyomtatja. Ez hát a Freinet-műhely, a 4. b osztály, ahová a falu népének is legszegényebb gyermekei járnak, és míg ez a híres-neves tanító nem jött el hozzájuk és nem hozta el a százéves nyomdagépét, senki nem tudott mást róluk, csak azt, hogy ők a világon a legmegátalkodottabb gyerekek. Most viszont a Palacsintát az egész világ olvassa, és benne leírhatják, nem ám csak azt, amit az iskolában szokás, hanem amit igazán gondolnak, amit álmodtak előző este, vagy ami éppen csak úgy az eszükbe jut. Úgy mint egy naplóban, csak közösen írják, aztán minden hónapban egyszer megengedik, hogy a kedves olvasóközönség is belétekintsen. Lehet, hogy kissé furcsálják a szavakat benne, de hát arrafelé így beszélnek a cigányok. És vannak hibák is az írásban, de csak legyenek, senki ne mondja, hogy nem ők írták. Szóval, miután elolvastam, és eldöntöttem, hogy könyvet készítek a Palacsintákból, arra gondoltam, nem csak egybekötöm az írásokat, hanem át is rendezem aszerint, hogy kik írták, vagy hogy miről szólnak. Így állt össze a könyv, aminek most már új nevet is kellett találnom. Az osztály zenészei Palacsinto Glaszo néven lettek híresek országszerte, ami annyit tesz: a Palacsinta Hangja. Ezt választottam címnek, hiszen olyan volt az újság a gyerekeknek, mint a gitárszó. Meghívom hát a kedves olvasóközönséget az Óperenciás tengeren is túlra, ami persze nincs is annyira messze, és nem is az üveghegyeken van túl, hanem csak a saját látóhatárunkon. Wizner Vég Balázs