Leírás
A szerző formabontó-klasszikus könyvecskéje azokhoz szól, akik világosságot szeretnének látni, akiket a Nagy Fény: „Isten eszelős, esztelen szeretete” vezérel. Égbe röpít. Transzcendens etűdökkel szembesülünk a konzervatív-avantgárd poétikus prózaíró eme kódexéből, mely fölhasználja a magyar nyelv abbeli kivételes adottságát, hogy a fogalmak lényege szerint hajlanak meg az ősi hangszerkezetek, s újabb és újabb teremtő szógyökök bújnak elő a magyar ősnyelv televényéből. Ritka mű. Olvasása elmélyültséget kíván. Nem ad helyt az álnok múlt- és nyelvhamisításnak. Mert tisztában van az Égi Igazsággal, mely makulátlan, kikezdhetetlen.
„A világot tartó erők, a végső időkben megrendülnek, de addig határt szabnak életünknek, az egész bolygó létének. Ha az időtlen regulát, a természet belső, isteni szervezettségét semmibe vesszük, kaotikus viszonyok közt fogunk élni, ha ugyan azt emberi életnek lehet nevezni. S tán arra is érdemes gondolnunk, legalább nagy ritkán, hogy mi dolgunk e röpke földi tartózkodásunk során” – írja könyvéről a szerző.
