Arbor mundi – Válogatott esszék II. Csak ma

Az esszéíró Nádas Péter kulcsfogalma a reflektivitás. Megragad egy tárgyat, elhelyezi történetileg, társadalmi és eszmei vonatkozásrendszerbe illeszti, meghatározza a saját viszonyát hozzá, alaposan elemzi, és lefejti, letisztítja a „rárakódásokat”. Ennek a munkának nem is feltétlenül a „tiszta szemlélet” elérése a célja, hanem a „rárakódások” természetének vizsgálata. Azaz a reflektálás művelete. Az emberi minőség kritériumának tartja, az animálistól elválasztó képességnek és lehetőségnek, amelynek a fiziológiain túl pszichológiai és kulturális szintjét is megkülönbözteti: az egyik az egyént, a másik a kulturális közösséget jellemzi. Gondolatmenete és érvelése izgalmas következtetésekhez vezet, legyen írásának tárgya egy-egy irodalmi vagy képzőművészeti alkotás, fotográfia, netán egy egész életmű vagy történeti korszak. Talán nem túlzás azt állítani, hogy Nádas Péter esszéisztikája a kollektív önismeretet célozza. Nem okoskodni akar, sem elveket vagy szabályokat számonkérni, sőt állításokat sem tesz arról, mi jó vagy helyes, és véletlenül sem moralizál. Csupán reflexióra szólít fel, s kínál hozzá módszertant, témát, kiindulópontokat, megközelítéseket. Gondolkodik. Szemlélődik. Elemez. – Görözdi Judit

„Ha a figyelem semleges, ha éppen semmit nem akarunk, még csak nézni sem, akkor önkéntelenül, ösztönösen követjük a fény és az árnyék útjait. A másodperc töredék idejében mérjük fel a tér legsötétebb és legvilágosabb foltjait. Viszonylatként fogjuk fel a térben elhelyezkedő tónusbeli különbségeket. Tónusok vezetnek a tárgyi perspektívák rengetegében a legsötétebb és a legvilágosabb között. Felületek, amelyek a fényforrás fényét tükrözik, szórják, eltakarják, különböző mélységű és különböző minőségű árnyak tömegét vetik. Olykor tónuskülönbségek végletei között hányódunk, ilyenkor a legsötétebb és a legvilágosabb kettőssége irányít. Tényleg a szempillantás töredéke, ennyi elég, az észrevételt szorosan követi a felismerés, s a felismerés pillanatában kész a kép.”