Amikor Horváth Ilona több mint ötven éve megírta zseniális szakácskönyvét, még nem sejthette, hogy évtizedeken át ez lesz az, melyből a sütés-főzés tudományát nemzedékek sora tanulja meg. Ám az eltelt fél évszázad alatt sok minden változott konyhán és környékén. Más lett a választék, beszerezhetők az egzotikus gyümölcsök, a tengeri herkentyűk, és sok egyéb is kapható, ami pár évtizede még elképzelhetetlen volt. Már azon sem lepődik meg Senki, ha olasz lasagne, kínai édes-savanyú leves vagy éppen zamatos thai rizses csirke az ebéd. De nemcsak a szokásaink és a körülmények változtak, hanem a felfogásunk is: figyelünk, mi Kerül a kosarunkba vagy a tányérunkba, tudatosabban étkezünk, átértékelődött tehát sok minden. Az én alapszakácskönyvem célja, hogy egy pillanatig sem feledve a magyar konyha Számtalan kitűnő fogását és követendő hagyományait, az új Kihívásoknak is megfeleljen. Így nemcsak a klasszikus hazai ételeket gyűjti Össze, hanem sok-sok külföldi, de már itthon is rendszeresen főzött „mennyei” specialitást is. Helyet kapott még benne egy terjedelmes táplálkozási lexikon valamint egy kalóriatáblázat; a recepteket pedig kiegészíti számtalan fortély és egy olyan egyedülálló, – a tudatos étkezéshez nélkülözhetetlen – kis összefoglalás, melyből megtudhatjuk az adott étel kalória-, tápanyag- és koleszterintartalmát.
| Kiadó | top-hill bt. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2008 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 704 |
| Borító | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS |
| Súly | 1250 gr |
| Sorozat | Mesterszakácskönyvek |
| ISBN | 9789632126852 |
| Árukód | 2089445 / 1051344 |




