Kötésmód: kartonált
A második részben, egyre táguló horizonton eljutunk térségünk, Köztes-Európa történelmi összefüggéseinek újfajta feltárásáig. Felvázoljuk a „magyar nemzet” fogalmának alakulását, a szlovák identitás tipológiáját, az inkulturáció sajátosságait és Köztes-Európa lelki integrációját. Rekonstrukciónk szerint a bajor–magyar végek felől érkező békefuvallatok voltak azok, amelyek Róma és a császárság optikájából véget vetettek a bajor–szláv civakodásnak, és előbb Pannóniát, majd az Árpádok koronája alatt egész Hungáriát betagolták a nyugati kereszténység törzsterületébe.
Ebben az államalakulatban éltek együtt honfoglaló magyarok és az itt élő ószlávok, amely állam egyben védőernyőt is biztosított az itt talált többi népcsoportnak. Megőrizte és az újkorban a népnyelvi tudatra ébredést követően a saját nemzetállam megteremtése felé vezető útra indította őket.




