Kötésmód: keménytáblás, cérnafűzött
„Az Emberi, nagyon is emberi” egy válság emlékműve. Szabad szellemeknek ajánlja magát: majd minden mondata diadalról tanúskodik – megszabadultam általa a természetemben rejlő, de tőle idegen, hozzá nem tartozótól. Idegen tőlem az az idealizmus: ahogy a cím mondja: „ahol ti eszményi dolgokat láttok, ott én emberit, ó, csupán nagyon is emberit látok” (…) Kizárólag a következő értelemben használom itt a „szabad szellem” kifejezést: az önmagát újra birtokba vevő, szabaddá lett szellem. A hangnem, a hangszín teljesen új; a könyv okosnak, hűvösnek, helyenként keménynek és gúnyosnak hathat. Úgy tűnik föl, bizonyos előkelő ízlésű szellemiség igyekszik felszínen tartani magát a mélyben örvénylő szenvedéllyel szemben. Ebben az összefüggésben érthető, hogy a könyv 1878-as kiadása végeredményben Voltaire halálának századik évfordulója ürügyén jelent meg. Mert Voltaire, ellentében az utána következőkkel, mindenekelőtt a szellem grandseigneure: akárcsak én.”



