Kötésmód: cérnafűzött ragasztókötés
Az első II. József volt, a felvilágosult abszolutista uralkodó, aki olykor egészen meglepő, szinte forradalmi ötleteket szeretett volna megvalósítani, jobbára alkalmatlan eszközökkel.
Ezért is vallott kudarcot, meg azért, mert bár ő szentül hitte, mégsem lehet felülről jövő akarattal, uralkodói parancsokkal boldoggá tenni a népet.
A birodalomban pedig sokféle nép élt, és nem mind ugyanazt akarta. Nem is szólva az egyes polgárokról, akik azonban végig csak alattvalók maradtak; lényegében egy nagyszabású, de elvetélt társadalmi kísérlet alanyaiként.
József öccse, II. Lipót – noha ő is sokban hasonló eszméket vallott, sőt amikor a bécsi trónra került, már huszonöt éve valósította meg reformelképzeléseit egy kis olasz államban – most egy sokkal nagyobb „kísérleti terepet” kapott. De mire valójában belekezdett volna, hirtelen elvitte a halál.
Lipót fia, I. Ferenc viszont hosszú időt és számtalan alkalmat kaphatott volna arra, hogy elődei nyomán felvilágosult abszolutizmussal ugyan, de sokat javítson egy nagy birodalom lakóinak helyzetén.
Ám Ferenc előbb a francia forradalom hatásaival, Napóleonnal viaskodott életre-halálra, aztán meg egy konzervatív Európa kiépítésében működött közre, nehogy megismétlődhessenek a forradalmak. Tőle várni reformokat szűklátókörűség lett volna.
A magyarok mégis megpróbálták, és javában tartott már a reformkornak nevezett időszak, amikor 1835-ben a szinte örökéletűnek tetsző Ferenc végül is – 43 évi uralkodás után! – eltávozott a trónról és az élők sorából is.” (a Kiadó)
