Kedvezmény Meserét-történetek a farkasréti iskolából

Egyszer, nagyon régen, amikor Sasadon még alig járt autó, lakótelepeket pedig még egyáltalán nem építettek, egy hatéves kislány bandukolt az anyukájával az iskola felé. Szeptember elseje volt, a kislány – akit egyébként Krisztának hívták – azon a napon ment először iskolába. Az iskola földszintes, hosszúkás épület volt, nem túl nagy. Hogy elférjenek, a gyerekek egy része délelőtt, másik része délután járt ide, aztán a következő héten cseréitek. A kis Kriszta osztályában csupa-csupa lány tanult, de voltak fiúosztályok is. Teltek-múltak az évek, Kriszta nőtt-növekedett. Jól tanult: a tanító, majd a tanár nénik elégedettek voltak vele. Egy szép, kora nyári napon aztán megkapta az utolsó, a nyolcadikos bizonyítványát is, elbúcsúzott tanáraitól és osztálytársaitól, mert a következő ősszel már a gimnáziumot kezdte el új helyen, új tantermekben, új osztálytársakkal. Amikor Kriszta már egészen felnőtt, és majdnem minden iskoláját kijárta, feleségül ment egy kedves fiúhoz és született egy csomó gyerekük: szám szerint négy – három lány, majd egy fiú, hogy az apuka is örüljön. Ahogy a négy gyerek felcseperedett, őket is mind a régi iskolájába vitte Kriszta. Az iskola addigra nagyot változott: a hosszú, kicsi, sárga épület mellé egy nagy, szürke épületet építettek, hogy elférjenek benne a gyerekek, akik egyre többen és többen jöttek ide tanulni. El is fértek. Itt tanult a legnagyobb lány, akit anyukája után Krisztinek hívtak. Utána Eszti következett. Hamarosan a szomszéd oviba kezdett járni a kishúguk és a kisöccsük is, és volt egy olyan év is, amikor mind a négyen egyszerre jártak az iskolába.