Leírás
Tompa Mária a Szentkuthy-hagyaték örököse és gondozója, aki Szentkuthy Miklós (1908-1988) író és műfordító közvetlen munkatársa volt 1978 és 1988 között. Szentkuthy emblematikus alakja a XX. századi magyar literatúrának – Tompa Mária a vele közösen átélt időszak, az együtt végzett munka emlékeit, az író számára nélkülözhetetlen családi, irodalmi és létélményeket, de főképpen a művek értelmezését gyűjtötte egybe. Műelemzések és visszaemlékezések, interjú- és levélrészletek révén közelít a lenyűgöző életműhöz.
Szentkuthy számára a kultúra, az olvasás nem az önmagáért való enciklopédikus tudást és nem a lexikális adatok halmozását jelentette. Mindez sokkal inkább a lelki és szellemi anyagcserébe beledolgozott „afrodiziákumok afrodiziákuma”. Ezért aztán Tompa Mária könyve leginkább azoknak ajánlható, akik a szerző elmélkedéseivel párhuzamosan rádöbbenhetnek: milyen jó játék gondolkodásuk megemelése! Ez egyben utat is nyit az univerzális ismeretlenbe – mélyíti a személyiséget, előhívja az együtt-gondolkodás élményét, és fölerősíti a világ elemző értelmezését.
„Szentkuthynak fontos volt a színtér, ahol szondázni tudta a vele szemben álló ember belső, lelki összetételét. Legboldogabb emlékeim közé tartozik: sürgős kéréssel vagy kérdéssel megyek be a könyvtárszobába, kinn függőben hagytam valami munkát, bocsánatot kérek a zavarásért, de ő mielőtt készséges választ adna, nyugalomra int, a szemben lévő karosszékre mutat: Ülj le. Megbeszéljük. Igyunk együtt egy kávét. Hát élünk, nem? Ebben az utóbbi három szóban benne volt a jelen mélysége, és tudtam azt is, hogy nem a pascali „divertissement”, a figyelemelterelés mondatja vele, ellenkezőleg, a kerék küllőin való esztelen rohanás helyett a középpontba illeszkedés, a nyugalom, a pontban való kiteljesedés. Hát élünk, nem? Ilyenkor lehet félszavakból, esetleg szavak nélkül megérteni egymást, mélyen a jelen teljességében tenni, ami abban a pillanatban a dolgunk.” Tompa Mária
Szentkuthy számára a kultúra, az olvasás nem az önmagáért való enciklopédikus tudást és nem a lexikális adatok halmozását jelentette. Mindez sokkal inkább a lelki és szellemi anyagcserébe beledolgozott „afrodiziákumok afrodiziákuma”. Ezért aztán Tompa Mária könyve leginkább azoknak ajánlható, akik a szerző elmélkedéseivel párhuzamosan rádöbbenhetnek: milyen jó játék gondolkodásuk megemelése! Ez egyben utat is nyit az univerzális ismeretlenbe – mélyíti a személyiséget, előhívja az együtt-gondolkodás élményét, és fölerősíti a világ elemző értelmezését.
„Szentkuthynak fontos volt a színtér, ahol szondázni tudta a vele szemben álló ember belső, lelki összetételét. Legboldogabb emlékeim közé tartozik: sürgős kéréssel vagy kérdéssel megyek be a könyvtárszobába, kinn függőben hagytam valami munkát, bocsánatot kérek a zavarásért, de ő mielőtt készséges választ adna, nyugalomra int, a szemben lévő karosszékre mutat: Ülj le. Megbeszéljük. Igyunk együtt egy kávét. Hát élünk, nem? Ebben az utóbbi három szóban benne volt a jelen mélysége, és tudtam azt is, hogy nem a pascali „divertissement”, a figyelemelterelés mondatja vele, ellenkezőleg, a kerék küllőin való esztelen rohanás helyett a középpontba illeszkedés, a nyugalom, a pontban való kiteljesedés. Hát élünk, nem? Ilyenkor lehet félszavakból, esetleg szavak nélkül megérteni egymást, mélyen a jelen teljességében tenni, ami abban a pillanatban a dolgunk.” Tompa Mária
