Leírás
„A manapság divatos különböző ortodoxiákat és ezek következményeit írtam le a leggyakrabban; az utóbbiak közül az az egyik leglényegesebb és a legaggasztóbb, hogy gyorsan fogyatkozik a tér aközött, amit muszáj, és aközött, amit nem szabad. Sokasodnak a „jogok” („jogosultság” értelemben), szűkül a szabadságjogok érvényességi köre, egyre inkább sérül a szólásszabadság. A „tolerancia”, a „sokszínűség” és a „multikulturalizmus” nevében, meg hogy ne sértsünk meg senkit, különös tekintettel az etnikai kisebbségekre, mindenekelőtt a muszlimokra – korlátozzuk vagy egyenesen elvetjük a demokratikus szabadságjogokat és a liberális értékeket. Tönkretesszük az oktatást, a tudományt, az egyetemeket. Ezeken és a 20-21. század fordulójának más csapásain elmélkedem. A legtalálóbb címszó, amely az említett jelenségek egészét felöleli, talán az „ideológia” vagy inkább az „új és rég utópiák” lenne.
Hat éve jelent meg ez a könyv Lengyelországban, de most, amikor ezeket a szavakat írom a magyar olvasóknak, sajnos azt kell látnom, hogy nem változott semmi. Mindezek az aggasztó és elkeserítő jelenségek – a globális felmelegedés iparága, a radikális iszlám és a terrorizmus, a palesztinbarát baloldal antiszemitizmusa, a multikulturalizmus és a „gender” ideológiája, a minden politikailag nem korrekt közlemény cenzúrázására tett kísérletek – még aggasztóbbak és elkeserítőbbek. Egyre gyakrabban próbálnak cenzúrázni, különösen az egyetemeken; még jobban összeszűkült a tér a tiltott és a kötelező között. Szomorúsággal vegyes elégedettséggel jelenthetem ki, hogy nem avult el a könyv: továbbra is aktuális minden ügy, amely itt szóba kerül.” (Részlet a szerző magyar kiadáshoz írt előszavából)