Solohov első elbeszélő kötete 1926-ban jelent meg, Doni mesék címmel. A könyv történeteinek nagy része a polgárháború által kettészakított kozákságot ábrázolja, ahol a konfliktusok falvakat, sőt családokat állítanak szembe egymással. Társadalmi feszültség, szegények és gazdagok harca vegyül a történelmi konfliktus véres tengerébe, melynek hullámai között egy lázadó fiú és édesapja küzdenek egymással és a tomboló elemekkel. A Vörös Hadsereg és a szovjet rendszer ellen fellázadt kozákság küzdelmének plasztikus megjelenítése, a barbár és brutális mészárlások krónikája e könyv, mely az író világhírű regényeposzának, a Csendes Don előzménynek tekinthető.
A szocializmus egyik kiemelkedő elbeszélőjeként Solohov, miután már elnyerte a Szovjetunió legmagasabb művészi kitüntetéseit, 1965-ben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. Ezzel bizonyítva, hogy nem csupán a kommunista blokk ideológiai légköre avatta őt kora egyik kitűnő regényírójává, habár a kommunista eszmékhez élete végéig hű maradt és távol állt tőle a rendszerkritikusság.
