Kötésmód: keménytáblás
Olykor álomból kisodródó víziószerű képek, máskor hétköznapi helyzetek költészetté emelve. Sül a hús, a tepsi forró, hullik a krumplihéj, és a költő éles kése nyomán málnak a rétegek lejjebb és lejjebb.
Tóth Júlia Éva érteni akarja, mi van a mélyben, mi van legbelül. Próbálja felfeszíteni a rejtett kamrát is, a titkos ajtót, és meglesni, tényleg rejtezik-e ott valami kincs. Mindeközben nem a múltra fókuszál: „fogja a mát”, és elfogadja az eddig szerzett külsérelmi nyomokat, és kitartóan – sőt életigenléssel és humorral – viseli is azokat, mert tudja és hiszi: az életben két személyre keressük a hozzávalókat – „csak ne fájna minden közben ilyen kurvára nagyon…”
