Leírás
„Egyik alkalommal, inkább a tél farkán, mint a tavasz kezdetén, ebéd utáni feketekávéra mentem itt Kolozsváron. De még jóformán bé sem leptem a kávéházba, hát nagy örömmel jön felém az egyik kedves, kék szemű barátom. – Gratulálok! – mondja, és rázza a kezemet. Ámulva kérdem tőle: – Mihez? – A szabadjegyhez. – Miféle szabadjegyhez? Erre elmondja, hogy Vaida Sándor volt miniszterelnök úr három erdélyi írónak első osztályú vasúti szabadjegyet adatott, egész esztendőre szólót. Így mutatta ki tiszteletét az erdélyi magyar irodalom iránt, melyettől fogva figyelemmel kísért és nagyra becsült. Hirtelen szabadkozni kezdtem a barátom előtt, hogy én sohasem kértem a román vasútra szabadjegyet. Most már mit csináljak? Visszautasítani nem illő, ugyebár, ha már megtiszteltetés? Viszont az elfogadás sem megy holmi lelki rezzenet nélkül, mert sohasem tudja az ember, hogy mi származhatik belőle. Tűnődtem, és tekergettem a fejemet. De a barátom életrevalóbb ember volt, mint én: addig s addig biztatott, amíg megadtam magamat, s elfogadtam a jegyet.” – /Részlet a könyvből/
