Leírás
Az utószót Ludassy Mária írta.
„Mennyi ember áll köztem és Isten közt! Egyedül vagyok hát a Földön, immár se testvérem, se rokonom, se barátom, se társaságom önmagamon kívül. Azt az embert, aki mindenkinél barátkozóbb és melegebb szívű volt, kiközösítették a többiek.”
E mondatok közötti feszültség egyszerre utal Rousseau belső és külső elszigetelődésére. A régi rend őt üldöző hatalmasságaival ütközve pompás erővel tör elő a genfi polgár plebejus dühe, Voltaire-rel vetekedő iróniája, lehengerlő szellemi fölénye.
A modernitás, az ember morális szétesése, a társadalmi elidegenedés modern kritikája még nem, az antikizáló erényfanatizmus azonban végleg szembeállította a filozófustársakkal is.
A társadalmi-politikai kritikát és az önéletrajzi elemeket egyesítő nevezetes szövegek ennek drámáját jelzik.
